Lelki segély, életvezetés

"Töltsd tele elmédet az élet nagyszerű igazságaival, és haladj a szeretet fénye felé!"

Üdvözöllek Kedves Látogató!


Tapasztalatom szerint, egyre többen küszködnek lelki eredetű problémákkal, úgy a magánéletükben, mint a munkahelyükön. Kevesen mernek segítséget kérni, vagy rosszab esetben nem is tudják, kihez forduljanak. Ha a stressz, a lelki baj, a magánéleti konfliktus elmélyül, és kibeszéletlen, kezeletlen marad, még nehezebb a kiút megtalálása.

Az önsajnálat, a magunkba fordulás, a düh, a harag, és a bizonytalanság mind tovább betegítenek, melyek újabb nehézségeket okoznak. Így ezeket ajánlatos időben elkerülni, és szembe nézni a probléma forrásával. A megoldás, a döntés mindig a saját kezünkben van, ezt senkire nem ruházhatjuk át. Ehhez pedig önmagunk ismerete, elfogadása, és szeretete szükséges, ami nélkül, ugyancsak nincs helyes megoldás.

Legnagyobb segítség, és támasz a lelki válságba jutott ember számára, ha van akivel következmények nélkül, őszintén megoszthatja életérzését, s feltárhatja bizonytalanságának, fájdalmaának minden mozzanatát.

 A segítő feladata, jelenesetben az enyém, hogy igény szerint a meghallgatás, beszélgetés mellett, útmutatással szolgáljon, ami lehetőséget kínál a választásra, egy világosabb, előre mutató élet felfedezéséhez, tanulásához, s a kívánt cél eléréséhez. 

Többéves gyakorlatom, saját tapasztalatom, szakmai felkészültségem, és az emberek szeretete ehhez kíván segítséget nyújtani.


Aki megtisztel bizalmával, kérem először írjon az email címemre, majd a továbbiakban, ha igényli a Kedves Látogató, személyes találkozásra is sort kerítünk.

A lelkiválságnak ezer oka lehet, épp annyi, ahány ember él a Földön. A kapcsolatokban, házasságokban, a szexuális életben, a gyermeknevelésben, munkahelyi ellehetetlenülésben, szorongásban, pánikban, egyéb betegségben megnyilvánuló problémák mind megoldhatóak, feloldhatóak, és kezelhetőek.

Amennyiben a beszélgetések nem elegendőek, a megfelelő szakember segítségével mindig, mindenkor tovább lehet lépni, és gyógymódot találni a problémára, ha ehhez nem elegendő a lelki egyensúly, a tudatos útkeresés megtalálása.

Hinni kell önmagunkban, s ügyelni a gondolatainkra, melyeknek teremtő ereje van. Ha pozitívan szemléljük a legnehezebb élethelyzetet, máris közelebb léptünk a helyes megoldáshoz. A tudat alattinknak csodálatos hatalma van, amit mi magunk irányítunk.

Ha a kezdeti lépésekben ehhez segítségre van szüksége, bátran keressen! 


Szerettel:

Balogh Mária  

emailcímem: rbaloghm@axelero.hu

(Lelki segítő)




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 55
Havi: 63
Össz.: 7 498

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozom
Lelki segély, életvezetés - © 2008 - 2024 - tudatalattid.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »